Generációk csatája - beszámoló

Portisch-Rapport - I. MVM Sakk Kupa

2014. május 2-3-án rendezte meg a Magyar Sakkozásért Alapítvány Budapesten a Játékszín színházban a Generációk csatája I. MVM Sakk-kupát, ahol minden idők legeredményesebb magyar sakkozója, az olimpiai bajnok Portisch Lajos mérkőzött meg az immár Magyarországon második helyen jegyzett, Rapid Európa bajnok Rapport Richárddal.

A rendezvény célja a sakkozás népszerűsítése volt, a komoly szakemberekből álló szervezőgárda elégedett lehetett, hiszen nem volt olyan tv vagy rádióadó, amely ne számolt volna be a rendezvényről, a sajtó munkatársai óriási számban voltak jelen mind a sajtótájékoztató, mind a rendezvény során, e sorok írója magyarországi sakkrendezvényen ekkora érdeklődést még soha nem tapasztalt. Jóllehet a rendezvény hosszú hétvégére esett, mindkét nap legalább 100 néző volt jelen, ami ismerve a sakkversenyek látogatottságát, óriási sikernek nevezhető.

Közel 60 év a korkülönbség a két klasszis sakkozó között: Portisch Lajos 77 éves, Rapport Richárd 18 esztendős. Eddig mindössze egyszer mérkőztek meg egymással, akkor Portisch nyert. Most négy rapidpartiban mérték össze erejüket.

A játszmákban 25-25 perc gondolkodási idő állt a játékosok rendelkezésére, és lépésenként újabb 10-10 másodpercet kaptak.

A pénteki napon Töröcskei István a Magyar Sakkozásért Alapítvány elnöke köszöntötte a sakkrajongókat, megnyitotta a rendezvényt, valamint a párosmérkőzés első lépését is ő tette meg.

A második parti nyitólépését a Kossuth-díjas zongoraművész, Bogányi Gergely tette meg, aki hősiesen tartotta magát a szimultánon Ricsi ellen, a harmadik partiban Csom István nagymester, olimpiai bajnok, a záró fordulóban pedig a verseny házigazdája, Németh Kristóf színházigazgató segédkezett a nagymestereknek.

A pénteki napon Ricsi maratoni szimultánt adott, a húsz főre meghirdetett szimultánon végül további 12 fő is lehetőséget kapott, így Ricsi alaposan megizzadt, végül 3,5 óra alatt 28 szor győzött, négyszer viszont döntetlennel kellett megelégednie. Örömteli volt látni, hogy sok gyerek is jelentkezett a szimultánra. A résztvevők a nagyszerű élmény mellett egy-egy dedikált oklevéllel is gazdagodtak.

A kultúra kedvelőinek lehetősége nyílt arra, hogy Portisch nagymestert egy más szerepben is meghallgathassák, ugyanis a Nemzet Sportolója mini magyar áriaestet adott zongorakísérettel, mely során a hálás közönség kétszer is visszatapsolta.

A pénteki napon a két forduló között a gyerekeket érdekes feladványokkal Ádám György várta, a legjobb három fejtő pedig a csokoládényeremények mellett a szimultánon is részt vehetett.

Magyarországon először HD minőségű LIVE Stream internetes közvetítés formájában online követhették az érdeklődők az eseményeket a www.jatekszin.hu weboldalon keresztül. A partikban való eligazodást két nagymester-szakkommentátor, Gonda László és jr.Héra Imre nagymesterek segítették, akik az aktuális állások, lehetőségek elemzése mellett, a játékosok pályafutása kapcsán is érdekes információkat osztottak meg a népes nézőközönséggel, akik fülessel követhették az izgalmas elemzést.

Szakmai értékelés:

A verseny végeredménye Ricsi nagy fölényét mutatja, azonban aki alaposan megnézi a játszmákat, az láthatja, hogy Portisch nagymester a második partiban sötéttel nyerésre állt, míg a harmadik partiban sokkal jobban, így megvolt minden esélye arra, hogy a játékhiány, illetve a játék gyors ritmusa ellenére kiegyenlítettebb legyen a mérkőzés. A partik után Verőci Zsuzsa nagymesternő, a verseny főbírája faggatta ki a nagymestereket az első benyomásaikról. Portisch nagymester a vereség és a kihasználatlanul maradt esélyek ellenére nem volt elkeseredve, dicsérte fiatal ellenfele tehetségét, és reményét fejezte ki az iránt, hogy Ricsi nemsokára a nemzeti válogatott tagjaként mutatkozhat be élete első Olimpiáján. Megköszönte továbbá a Magyar Sakkozásért Alapítványnak a sakk népszerűsítése érdekében tett erőfeszítéseit, valamint bizodalmát fejezte ki, hogy a Magyar Villamos Művek Zrt. és a PannErgy Geotermikus Erőművek Zrt. a jövőben is támogatni fogja a sakkot.

A versennyel kapcsolatos további információkat, képeket megtalálhatják a Magyar Sakkozásért Alapítvány Facebook odalán.

Végezetül mint főszervező köszönöm mindazoknak, akik áldozatos munkájukkal lehetővé tették, hogy a rendezvény létrejöjjön!

Budapest, 2014. május 30.

Dr. Flumbort András